dóczi józsefné
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A korszerű korai ellátás hogyanjai autizmus spektrumzavarban címmel tartottak szakmai tréninget a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézményében március 31-én.
Dóczi Józsefné tagintézmény-vezető elmondta, a szakmai napot egy EFOP-os pályázatnak köszönhetően rendezték meg.
Kiemelte: gyakran tapasztalják, hogy a gyermekek korai életszakaszaiban is olyan problémákkal fordulnak hozzájuk a szülők, védőnők, kisgyermeknevelők, amelyek az autizmus gyanújára adhatnak okot, például a kisgyerek nem érdeklődik a környezet iránt, nehezen teremt kapcsolatot, nehezen alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez.
Hozzátette, hogy ezért próbálnak a korszerű diagnosztikai eljárásokról, a felmérésekről, fejlesztésről, a családok támogatásáról ismereteket szerezni és átadni.
görgényi ernő
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A megjelenteket Görgényi Ernő polgármester köszöntötte, aki beszédében aláhúzta: ha valakire címkét ragasztunk, azzal egy korlátot is létrehozunk. A mai társadalomban az olyan kifejezések mint a vak, fogyatékos vagy autista nem pusztán egy állapotot jelentenek, hanem stigmák is.
Mint mondta, évről évre egyre több gyermek küzd olyan pszichés problémákkal, amelyek alapján sajátos nevelési igényű, azaz SNI-s ellátást kell számukra biztosítani.
A 2001/02-es tanévben Magyarországon 58 ezer tanulót soroltak az SNI-s kategóriába, közülük 30-at minősítettek autizmus spektrumzavarral élőnek. A 2011/12-es tanévben 80 ezer diák kapott sajátos nevelési igényű ellátást, közülük 2200 gyermeket minősítettek autistának. A 2021/22-es tanév során meghaladta a 90 ezret az SNI-s gyermekek számra, akik közül 8430 tanulót soroltak az autizmus spektrumzavarral élők körébe – sorolta a városvezető.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Hangsúlyozta: a problémákkal küzdő gyermekek számának növekedése miatt is rendkívül fontos a pedagógusok munkája.
A köszöntő után kezdődött a szakmai tréning, amelynek során előadást tartott Bertók Csilla gyógypedagógus, a korai fejlesztés szakértője, Csepregi András gyógypedagógus, pszichológus, a Békés Megyei Pedagógiai Szolgálat szakmai vezetője, valamint dr. Völgyesi-Molnár Márta gyógypedagógus.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba