Fotó: Gyulai Amazonok
Az U15-ös futsalbajnokság soros fordulójában a Gyulai Amazonok korosztályos együttese az Újpest FC gárdáját fogadta március 19-én. A fürdővárosi gárda magabiztos győzelemmel maradt versenyben a bajnoki címért.
Gyulai Amazonok: Sebestény Renáta, Kelemen Klarissza, Tóth Panna, Baracsi Boglárka, Mészáros Viktória. Csere: Veres Doren, Kurta Alma, Szelei Csenge, Nagy Csenge. Edző: Molnár Ágnes.
A hazai együttes a tabella második helyéről fogadta a dobogós helyről érkező riválisát. A gyulai csapat nagy versenyfutásban áll az éllovas miskolci gárdával, így minden mérkőzését sikerrel kell megvívnia.
A fürdővárosi alakulat ennek megfelelően kezdte a találkozót, Tóth Panna duplája után már a 3. percben kétgólos volt a gyulai előny. A fővárosi együttes pár perc múlva szépíteni tudott, ám Baracsi Boglárka találataival már háromgólos volt a hazai előny. Az újpesti gárda a félidő vége előtt szépíteni tudott, így 4-2-es fürdővárosi előnnyel mehettek pihenőre a felek.
Az Amazonok a második félidőben öt perc leforgása alatt eldöntötték a három pont sorsát, Tóth Panna vezérletével, aki 5 gólig jutott a mérkőzésen. Nagy Csenge is betalált ezen a mérkőzésen, az ő gólja mellett a vendégek is tudtak szerezni egy szépítő találatot, így 8-3-as győzelemmel zárult a találkozó – olvasható a klub közösségi oldalán.
A Gyulai Amazonok U15-ös csapata továbbra is a tabella második helyén áll, három pont lemaradással követi miskolci ellenfelét. A korosztályos gárda a következő fordulóban a DEAC otthonában lép pályára.
Gyulai gólok: Tóth Panna (5), Baracsi Boglárka (2), Nagy Csenge.