Fotó: Gyulai Amazonok
Az U15-ös futsalbajnokság soros fordulójában a Gyulai Amazonok korosztályos együttese az SK Tóalmás gárdáját fogadta március 12-én. A fürdővárosi gárda ismét hatalmas különbséggel győzött, így még mindig üldözi élen álló riválisát.
A fürdővárosi gárda az előző fordulóban 1-20-as mérkőzésen lépett át gödöllői ellenfelén, így a tabella második helyéről várta a sereghajtó elleni hazai találkozót.
A hazai együttes azonnal magához ragadta a játék irányítását, a szépen megrajzolt támadások után Kurta Alma talált először a tóalmási kapuba. Az első játékrészben Tóth Panna tudott duplázni, Baracsi Boglárka és Krisán Lujza találata révén pedig ötgólos gyulai előnyből mehettek pihenőre a felek.
A fordulás után sem változott a mérkőzés képe, a gyulai csapat újabb öt gólt szerzett. Freiberger Stella a kapuból kilépve mezőnyben szerzett két gólt, de Kurta Alma, Krisán Lujza és Kelemen Klarissza is betalált.
A Gyulai Amazonok U15-ös futsalcsapata továbbra is üldözi élen álló ellenfelét. A korosztályos együttes a következő fordulóban az Újpest FC gárdáját fogadja a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.
Gyulai gólok: Krisán Lujza (2), Freiberger Stella (2), Tóth Panna (2), Kurta Alma (2), Kelemen Klarissza, Baracsi Boglárka.