Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Négy osztály végzősei kaptak szalagot

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2023. március 04. 09:00
Négy osztály végzősei kaptak szalagot
Szalagavató ünnepséget tartott a Göndöcs Benedek katolikus technikum

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Négy osztály hatvan tanulója fejezi be tanulmányait nappali tagozaton a Göndöcs Benedek katolikus technikumba az idei tanévben. Az intézmény szalagavatóját március 3-án tartották a gyulai Vigadóban.

Kovács Péter püspöki helynök beszédében úgy fogalmazott, az iskolába lépéssel a göndöcsös diákok az „egyház hajójába” is beszálltak, amely a szellemi, lelki és testi fejlődésnek is teret adott. A fiatalok az elmúlt években időt kaptak arra, hogy a beléjük oltott képességeket kamatoztathassák – emelte ki. 

Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta: Gyula városa visszavárja a diákokat felsőfokú tanulmányaik elvégzése után is. 

Kovács Péter püspöki helynök

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Ahogy az élet halad, egyre inkább hazahúz az ember szíve, remélem, hogy lesznek, akik itt maradnak Gyulán. Igyekszünk, hogy egy olyan várossal várjunk titeket haza, amely megőrzi értékeit, ugyanakkor halad is a világgal – mondta a városvezető.

Fekete Szabolcs igazgató kifejtette: a szalag azt jelképezi, hogy a diákok valamit már elértek életük során, egy szakasz lassan lezárul. 

Fekete Szabolcs igazgató

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Végzős diákjainkat ünnepeljük ma, ez az ünnepség róluk szól. Azonban diákjaink egyben gyermekek, szüleik itt ülnek, és büszkék gyermekükre. Hálás köszönettel tartozom nekik, hogy támogatták gyermekeiket. Tisztában vagyunk vele, hogy a mai világban nem egyszerű a gyermeket taníttatni, és igyekezni megadni mindent, amire szüksége van – húzta alá beszédében.

Az eseményen az alsóbb évesek nevében Csomós Alexandra búcsúzott el a végzősöktől, a maturandusok nevében pedig Dér Jázmin mondott beszédet.

A szalagtűzés után előadásokkal és a végzősök táncával folytatódott az esemény. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)