a megjelenteket görgényi ernő polgármester köszöntötte
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Harminchatan tettek állampolgársági esküt március 1-jén a városháza dísztermében rendezett honosítási ünnepségen. A megjelenteket Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntötte.
Kiemelte: a kultúra és a közös történelem az összekötő kapocs a határon túli magyarokkal. Hozzátette, hogy az állampolgársággal európai jogok, ugyanakkor kötelezettségek is járnak.
Görgényi Ernő felelevenítette a magyar nemzet sorsát, küzdelmét a megmaradásért.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– Nem a most megkapott magyar állampolgárságtól tartozunk össze, de ez egy újabb kötelék, egy szimbólum, egy üzenet, amely erősíti együvé tartozásunkat. Összetartozásunk annak köszönhető, hogy közös a múltunk, közös a kultúránk, közös a történelmünk. A határokat a nagyhatalmak húzgálhatják az asztalon bármerre, a mi közösségünk akkor is él – fogalmazott.
Az esküszövegek felolvasása és a díszoklevelek átadása után az ünnepséget pezsgős koccintás zárta.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba