Az NB II.-es futsalbajnokság halasztott fordulójában a Gyulai Amazonok felnőttcsapata a Tehetség SE együtteséhez utazott január 30-án.
Az éllovas gyulai együttes esélyeshez méltóan indította a mérkőzést, Kurai Nikolett már az első percben betalált a hazai kapuba. A Gyulai Amazonok közösségi oldala azt írja, már a találkozó elején látszott, hogy a csapat enerváltabban mozog, nem hozza a megszokott dinamikát, így a nagykátai gárda ezt kihasználva hamar egalizálta az eredményt.
– Az első félidőben váltva potyogtak a gólok, Hack Fanni duplája után Molnár Kitti is gólt szerzett, a hazai csapat pedig két gólt jegyezve még a térfélcsere előtt feljött egy gólra – olvasható a bejegyzésben.
A második félidő is gyulai góllal indult, Pintye Vivien talált a hálóba. A fürdővárosi alakulat azonban percek múlva elveszítette kapusát, így a vendégek emberhátrányban folytatták a találkozót.
– Egy elkésett belépőt követően kapusunkat, Szűcs Beatrixet piros lappal kiállították. Helyére Molnár Kitti szállt be, egyébként remekül és nagyon aktívan, Trixi elvesztése után pedig volt sansza egalizálni a lelkes jászberényieknek. Lányaink az utolsó 10 percben azonban elkezdték nyújtani azt, ami elvárható lett volna tőlük az egész mérkőzés alatt. Ebben az időszakban látványos támadásokat vezettünk, nem volt meddő a labdajáratás, így a helyzeteinket is gólra tudtuk váltani – írták a csapat közösségi oldalán.
A felnőtt gárda fegyelmezetten uralta tovább a játékot, Hack Fanni, Lovas Laura és Pintye Vivien góljaira csupán egy alkalommal tudtak válaszolni a vendéglátók, így négygólos, 8-4-es gyulai győzelemmel zárult a mérkőzés.
A Gyulai Amazonok NB II.-es csapata százszázalékos mérleggel őrzi első helyét a tabellán. A fürdővárosi gárda a folytatásban tóalmási ellenfeléhez utazik a bajnoki pontokért.
Gólok: Hack Fanni (3), Pintye Vivien (2), Lovas Laura, Kurai Nikolett és Molnár Kitti.
– Nagyon lassan pörögtünk fel a mérkőzésen, magunknak nehezítettük meg a dolgunkat, elkerülhető gólokat kaptunk. A lelkes hazaiak vérszemet kaptak, de a lányok nem engedték ki kezükből az irányítást, így megérdemelt győzelmet arattunk. Több periódusban is kapkodó volt a játék, amit nem igazán értettem a csapattól, hiszen sokkal jobban tudunk ennél játszani, hiányoltam a dinamikát, a gyorsaságot és az egyéni megmozdulásokat is. Sokszor túljátszottuk helyzeteinket, nem gondolkoztunk megfelelően kapu előtt és a gólszerzési lehetőségeinkkel sem sáfárkodtunk jól, emellett játékban sem hoztuk azt, amit igazán tudunk. Ennek ellenére az utolsó 12 perccel és a győzelemmel elégedett vagyok, gratulálok a csapatnak – értékelt Molnár Zoltánné vezetőedző.