A szolgálatot ellátó állomány összesen 199 személyt fogott el, közülük 45 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 76 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 193 embert állítottak elő, köztük 89 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 4 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 84 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 11 súlyos és 29 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 44 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből négy balesetben 4 személy életét vesztette, 11 súlyos és 29 könnyű sérüléssel végződött.

























