Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai önkormányzat 430 millió 553 ezer forint támogatást kap a kormánytól

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI/MPJ • HÍREK • 2023. január 03. 10:31
A gyulai önkormányzat 430 millió 553 ezer forint támogatást kap a kormánytól
Görgényi Ernő: az önkormányzat működőképessége biztosított a 2023-as évben

A kormány tegnapi döntése értelmében 430 millió 553 ezer 792 forint támogatást kap az energia-áremelkedés enyhítésére a gyulai önkormányzat. A Gyulai Hírlap értesülését Görgényi Ernő polgármester is megerősítette.

görgényi ernő: Elégedett vagyok a kormány döntésével

Fotó: Gyulai Hírlap/Rusznyák Csaba

Görgényi Ernő azt mondta, a kormánynak köszönhetően a gyulai önkormányzat működőképessége biztosított a 2023-as évben. „Biztos, hogy Gyula nyitva marad” – hangsúlyozta a városvezető. Ezzel arra a kampányra utalt, amit „Gyula nyitva van!” szlogennel indított el az önkormányzat október végén.

Gulyás Gergely miniszter MTI-hez eljuttatott közleményében az olvasható, hogy „a támogatásért cserébe mindenkitől takarékosságot kérnek, ezért az érintett önkormányzatok tervet készítettek a lehetséges energiamegtakarítási lehetőségekről”.

Kérdésünkre Görgényi Ernő elmondta, hogy hosszas, többfordulós egyeztetési folyamat előzte meg a kormánydöntést. A gyulai önkormányzattal is több alkalommal egyeztett az üggyel megbízott Balla György miniszteri biztos. Az önkormányzattól a 2021-es és a 2022-es évre vonatkozó, illetve a 2023-as évre tervezett energiafelhasználásra, áram- és a gázfogyasztásra vonatkozó részletes adatokat kértek be. A beszámoló és a tárgyalási folyamat fontos részét képezte az önkormányzat energiamegtakarítási terve.

Gulyás Gergely miniszter közleményében leírta, hogy Balla György miniszteri biztos és Láng Zsolt kormánybiztos tárgyalt a városi, illetve fővárosi helyhatóságokkal a megnövekedett rezsiköltségeikhez nyújtandó állami hozzájárulásról. A biztosok mindenkivel tárgyaltak, aki elfogadta meghívásukat az egyeztetésre. Javaslatuk alapján a Miniszterelnökséget vezető miniszter 138 városi és 17 kerületi önkormányzat részére csaknem 44 milliárd forint támogatásról döntött, a települések listája elérhető a kormányportálon – áll a közleményben.

– Elégedett vagyok a kormány döntésével. Szeretném megköszönni városunk országgyűlési képviselőjének, dr. Kovács Józsefnek is a segítő közreműködését – mondta Görgényi Ernő.

A kifizetés technikai részleteiről, annak pontos menetéről még nem kaptak tájékoztatást az önkormányzatok.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)