Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Darabáron és méteráron is kínálnak fenyőt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2022. december 22. 14:00
Darabáron és méteráron is kínálnak fenyőt
A standosok december 24-ig mindennap árusítanak a piacon

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Gyulán tíz százalékkal se emelkedett a fenyőfa ára tavaly óta – nyilatkozta lapunknak az egyik piaci árus.

Elmondta: az ország más pontjain és Békéscsabán is drágább a fenyő, mint a fürdővárosban. Hozzátette: itt árérzékenyebbek a vevők, ezért nem emeltek nagyobb mértékben árat a standosok.

Ottjártunkkor helyben termelt, Zala és Vas megyéből származó, valamint Dániából hozott fát is találtunk.

Több árus darabáron kínálta a fenyőt. A gyökeres luc 5000–6500 forint, az ezüstfenyő 7500 forint volt a standokon. A vágott lucfenyő és az ezüstfenyő darabját 5000–10 000 forintért, a Nordmann-fenyőét 5000–15 000 forintért árulták.

A vágott lucfenyő métere 4500 forintba, az ezüstté 6500 forintba, a Nordmann-fenyőé 8500 forintba került.

A standos arról is beszámolt, hogy idén kevesebben árulnak fenyőt a piacon, mint a korábbi évben. A forgalom nem esett vissza tavaly óta, a vevők azonban jobban meggondolják, hogy miért adnak ki pénzt – tette hozzá.

A standosok december 24-ig mindennap árusítanak, 16-17 óráig várják a vevőket. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)