márkó eszter
Fotó: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt
A Nemzeti Színházban adták át Márkó Eszter rendezőnek a gyulai önkormányzat által létrehozott Havasi István-díjat november 30-án – közölte hivatalos közösségi oldalán Görgényi Ernő.
A polgármester azt írta, Tamási Áron Tündöklő Jeromos című drámája örök érvényű mondanivalóval bír, kortól független üzeneteket fogalmaz meg. A darabot a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közösen állította színpadra a fürdővárosi teátrum nyári évadában, ősztől a Nemzetiben játsszák tovább.
Fotó: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt
Hozzátette: november 30-án Elek Tiborral, a Gyulai Várszínház igazgatójával közösen tekintették meg a darabot Budapesten, amely a művészi élmény miatt is fontos volt, de elsősorban azért mentek, hogy átadják a Havasi István-díjat Márkó Eszter rendezőnek.
Kiemelte: az elismerést a várszínház társadalmi és művészeti tanácsadó testületének javaslata után adományozta a gyulai grémium a direktornak, a Tündöklő Jeromos Tamási Áron szellemiségéhez hű, ugyanakkor korszerű és kiemelkedő színvonalú megrendezéséért.
Fotó: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt