CZ-Gyulasport NKft.: Mike M., Ladics V. (2), Szögi T. (2/1), Milyó Sz. (3), Farkasinszki D. (3), Szabó K. (1), Hős K. (5). Csere: Antal X., Lukács N. (1), Kovács K., Szalkai B., Vólent L. (1), Nagy P. (1), Kertes S., Németh Cs., Ilyés L. (1). Vezetőedző: Zöldi-Tóth Katalin.
A gyulai együttes az előző fordulóban a listavezető bácsalmási csapattal találkozott, amelyet kiváló mérkőzésen múlt felül. A soros fordulóban fürdővárosiak a tabella ötödik helyéről érkező szegedi csapattal néztek szembe. A két együttes a nyári felkészülés alatt már vívott mérkőzést egymással, akkor gyulai győzelemnek örülhettek a szurkolók.
Máthé István, a Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetője elmondta, a mérkőzés úgy indult, hogy a vendégcsapat egy újabb győzelemmel tér haza. Kemény, pontos védekezés, gyors támadásvezetés és pontos lövések jellemezték játékukat.
Mindkét együttes a védekezésre helyezte a hangsúlyt, a támadásokban azonban a gyulai gárda volt eredményesebb. A vendégcsapat kétgólos előnnyel kezdte a második etapot, amely csak percekig ment simán. A 38. percben a gyulai alakulat büntetődobáshoz jutott, amelyet Szögi Tímea vállalt magára. A fürdővárosi együttes kulcsjátékosa a lövéssel a kapus fejét találta el, amiért a játékvezetők minden hezitálás nélkül felmutatták a piros lapot. A megfogyatkozott gárdát két perc múlva újabb csapás sújtotta, a hetek óta ihletett formában védő Mike Mária egy védés során rosszul fogott talajt, és megsérült, így nem tudta tovább folytatni a játékot.
– A kapuba Antal Xénia állt be, aki védéseivel igyekezett segíteni csapatát, hiszen büntetőt és ziccereket is hárított. Mindezek ellenére az együttest megzavarta a gyors egymásutánban bekövetkezett negatív momentum, játékuk pedig kapkodóvá vált. A játékosok siettették a befejezéseket, az ebből fakadó technikai hibáikat pedig a hazai gárda rendre ki is használta – ismertette Máthé István.
A mérkőzés alakulása: 3. perc: 1-1, 8. perc: 4-4, 14. perc: 5-7, 17. perc: 7-7, 20. perc: 8-9, 25. perc: 8-10, 30. perc: 10-12, 35. perc: 14-14, 40. perc: 18-16, 45. perc: 19-17, 50. perc: 21-18, 55. perc: 22-20, 58. perc: 22-20 és 60. perc: 25-20.
– Az első félidőben nagyon jó védekezést produkált a csapat, de a támadás már ott is akadozott. A második játékrészben elvesztettük Szögi Timit, ez pedig a mérkőzésre rányomta a bélyegét. A lányok küzdöttek, de a sok hiba mellett ma nem volt egy kiemelkedően teljesítő ember sem a csapatban. Ez nagyon bánt, mert a múlt héten egy álom volt, ahogy játszottunk, de ezek szerint nem tudunk sikeresen lejátszani két ilyen tétmérkőzést egymás után, ehhez fejben sokkal jobban ott kell lennie mindenkinek. Dolgozunk tovább, van még három meccs a pihenőig, azok is nagyon fontosak – értékelt Zöldi-Tóth Katalin.
A CZ-Gyulasport NKft. csapata vereségével lecsúszott a tabella negyedik helyére. Az együttes legközelebb a Mezőtúri AFC-Syngentát várja majd a gyulai arénába.