Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kerékpártolvajt fogtak a rendőrök

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2022. szeptember 09. 12:30
Kerékpártolvajt fogtak a rendőrök
Rendőrségi hírek Békés megyéből

Kerékpárlopásra „szakosodott” férfit fogtak el a rendőrök szeptember 8-án Sarkadon – írta meg a police.hu.

A gyanú szerint a 20 éves fiatalember az elmúlt napokban Sarkadon, Gyulán, Békésen, Muronyban, Békéscsabán, Dobozon, Medgyesegyházán és Orosházán is követett el bűncselekményt.

Mint írták, többségében nagy értékű, jó állapotú bicikliket tulajdonított el, volt, hogy a zsákmánnyal áttekert az egyik településről a másikra. A járművek egy részét hazavitte, néhányat lerakott útközben.

A rendőrök folyamatosan egyeztettek egymással a lopások részleteiről, a szinte az egész megyére kiterjedő nyomozás eredményeként pedig azonosították a férfit, akiről kiderült, hogy egy láncfűrészt és egy telefont is eltulajdonított, utóbbit el is adta.

A Sarkadi Rendőrkapitányság a 20 éves férfi ellen lopás vétség miatt folytat eljárást és a nyomozásban résztvevő hat rendőrkapitányság munkatársai közösen vizsgálják, hogy Békés megyében összesen hány bűncselekményt követhetett el. Több kerékpárt is lefoglaltak tőle, amelyeket a tulajdonosok a rendőröktől visszakapnak.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)