A Gyulai Várszínház kamaratermében a moldvai csángó muzsikát játszó Bácsi Gyurka Zenekar műsorát hallgathatták meg a betérő népek.
Ma a csángók Romániában, Moldva tartományban élő atyafiaink, akik a néhai Magyarország (és azon belül is Erdély) külső peremén éltek. Nevük jelentésének legelterjedtebb volta is innen ered: határaink őrzői voltak ők, a csengők, vagyis ők harangoztak vész esetén az anyaországnak. Ezek a katolikus népek még ma is híven őrzik hagyományaikat, sajátos „sziszegős” nyelvjárásukat, táncaikat és többek között különleges muzsikájukat, amely az egyik legfinomabb, legautentikusabb és legszínesebb része a magyar népzenei kultúrának. (Ezen kívül sokan a klezmerzenét is a zsidó csángó zenészektől eredeztetik.)
Ebből a kultúrából kaptunk kis ízelítőt a 2008-ban Budapest Fringe-díjas, 2009-ben Fringe szakmai-díjas Bácsi Gyurka Zenekar előadásában. A zenekar nevét Csernyik György, magyarfalusi harmonikás után kapta. A dalok között Lipták Dániel, a technikás gyulai hegedűs prímás sokfélét regélt a csángókról és a többféle jellegzetes népi hangszereiket is bemutatta.
A koboz (románosan: kobza) egy fél körte testű, rövid nyakú, általában négy pár húrú lantféle. Nyakán nincsenek érintők (mint a középkori lanton) és a pár húrok kvintre vannak hangolva, mint a hegedűn. Innen vagyon jellegzetesen ősi és lelket simogató hangja, amelyet ekkor Móser Tamás tárt elénk. A fúvós hangszerek sem hiányozhattak a repertoárból. Kétféle duda (szimpla és dupla sípszáras) és a – valószínűleg a régi időkben, a románoktól, bolgároktól átvett – markánsan felhang dús és „dünnyögős” kaval hangját hallgathattuk Móser Ádám mesteri tolmácsolásában. Az ugyancsak az ő kezei között felcsendülő gombos harmonika (bayan) az orosz népi kultúrából került által, és a II. világháború óta használják a csángó népzenében. A moldvai csángó muzsikaszó színességében nagyban közrejátszik az ütemhangszer, amely jelen esetben egy dob (a környező népek nyelvén: tapan) volt. Ennek a kétfenekű hangszernek egyik bőrén bunkós ütővel verik a hangsúlyokat, míg a másik kézben pálcával variálható a ritmus. Az ottani zenében sokszor az asszonynép hozta az ütemet gardonnal, vagy dobbal és ezúttal is egy hölgy, Lázár Zsófia ütötte a bőröket nagy átéléssel. Bizonyos mennyiségű komolyzenei tanulmányt is fel véltem fedezni dalaik hangszerelésében (például a jól megválasztott hangszeres kiállások, vagy az instrumentumok fokozatos beszállása), de ez nemhogy nem volt zavaró, hanem még külön érdekes szájízt adott előadásuknak.
A több városból verbuválódott zenekar (Gyula, Szeged, Tatabánya, Szentendre) az est alatt főleg hagyományos tánczenét játszott. Szerba tánccal indítottak, majd többek között felcsendültek a közismert Románca technikás hangszeres játékot igénylő ritmusai is. Szólóban felhangzott a kaval hangjával a jellegzetes „Édes Gergelem...” és természetesen nem hiányozhattak a páratlan ritmusú Musama és a régi Öves táncok sem. A reneszánsz óta ugyan páros tánc is előfordul a csángóknál, viszont hagyományos kultúrájukban máig az összetartást sugalló körtánc uralkodik.
Előadásuk végén kezdődhetett a táncház. Pap Ferenc (a banda régi kobzosa) tanította,vezette szakértő módon a táncolni vágyókat. A körtáncokba mindenki beállhatott, volt ott lelkes kezdő és szemmel láthatóan tapasztalt néptáncos is. Ropta ott együtt kicsi és nagy, kisgyermek és nagymama is, amíg csak szólt a muzsika.
A végén örömmel summáztam, hogy ezen az estén a moldvai csángók különleges kultúrájának picinyke, de annál átfogóbb szeletkéjét kanyarította elénk az országszerte méltán elismert Bácsi Gyurka Zenekar.
Csángó Himnusz
(Petrás Ince János gyűjtése)
Csángó magyar, csángó magyar,
Mivé lettél, csángó magyar.
Ágról szakadt madár vagy te,
Elvettetve, elfeledve.
Egy pusztába telepedtél,
Melyet országnak neveztél.
De se országod, se hazád,
Csak az Úristen gondol rád.
Idegen nyelv bébortja nyom,
Olasz papocskák nyakadon.
Nem tudsz énekelni, gyónni,
Anyád nyelvén imádkozni.
Én Istenem mi lesz velünk?
Gyermekeink, s mi elveszünk!
Melyet apáink őriztek,
Elpusztítják szép nyelvünket!
Halljuk áll még Magyarország,
Úristenünk, te is megáldd!
Hogy rajtunk könyörüljenek,
Elveszni ne engedjenek.
Mert mi is magyarok vagyunk,
Még Ázsiából szakadtunk.
Úristen sorsunkon segíts,
Csángó magyart el ne veszítsd!
