Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulavári kastélyban nyitott kiállítást a József Dezső Alkotótábor Egyesület

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2022. július 02. 14:00
A gyulavári kastélyban nyitott kiállítást a József Dezső Alkotótábor Egyesület
A tárlatot egy hónapon keresztül nézhetik meg az érdeklődők

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kiállítást nyitott a József Dezső Alkotótábor Egyesület a gyulavári kastélyban. A tárlat egy hónapon keresztül nézhetik meg az érdeklődők.

Az eseményen Varga Erzsébet szervező lapunknak elmondta: az egyesület tagjai nem most debütálnak a kastélyban, mert együtt és külön is mutattak már be képeket a helyszínen.

– Egy hónapon át a kastélyjeggyel látogatható a kiállítás. Egy pár porcelánbabát is kaptunk Aradról, Pavel Jurik festőművésztől, azok is láthatók lesznek a képek mellett – mondta, majd hozzátette: 59 képet tekinthetnek meg a látogatók a kiállítótérben 14 alkotótól.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az eseményen Varga Erzsébet köszöntötte a megjelenteket és elmondta: örömükre szolgál, hogy a tehetséges csapat újra ellátogatott hozzájuk.

Marosán Rózsa, az egyesület elnöke lapunknak hozzáfűzte: ezúttal nem választottak tematikát a tárlatnak, helyette arra kérték alkotóikat, hogy az elmúlt félévben elkészült képeiket hozzák magukkal.

– Nemrég Badacsonyban jártunk, az ott készült képek is láthatók a kiállításon. Amikor megtervezzük, melyik kép hol legyen, téma és szín szerint válogatunk, és még arra is figyelünk, hogy egyik kép ne nyomja el, sokkal inkább kiemelje a mellette elhelyezkedőket – tette hozzá.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)