Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Drágulnak a kaspós növények

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2022. március 25. 10:38
Drágulnak a kaspós növények
A legtöbb termelő a muskátli árusításával indította a szezont a piacon

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

A saját költségek drasztikus emelkedése miatt drágulnak a kaspós növények – fejtette ki lapunknak az egyik termelő.

Elmondta: a gyulai piacon március elején, nőnap előtt kezdte el árulni a tavaszi virágokat. Azt is megtudtuk, hogy a legtöbb termelő a muskátli árusításával indította a szezont.

Az árus kitért rá, hogy az elmúlt években a cserép, a műtrágya, a virágföld és a palánta is jelentősen drágult, ráadásul a fűtésköltségek is nagymértékben emelkedtek.

Utóbbi kapcsán megjegyezte, megfontolják, hogy felhagynak a fűtött fóliás termesztéssel, és ha tovább folytatódik az áremelkedés, az is elképzelhető, hogy virág helyett zöldséget kezdenek el termeszteni.

Mint megtudtuk, az árvácskának az őszi áremelés óta nem változott az ára, darabja 200 forintért kapható. Az évelő virágok 400–800 forintba kerülnek, a muskátlinak 600 forint körül lesz az ára.

A standos jelezte: akinek nincs szüksége a cserépre, kimosva visszaviheti az árusoknak. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)