Abban a korban, amikor mindenki igyekszik növelni a proteinbevitelét, hogy a testét a lehető legjobb formába hozhassa, de legalábbis enne egy finomat, akkor az egyik legjobb választás a tojás, annak is a fehérje része. Hogy miért? Mert ez a szervezet számára remekül hasznosítható fehérje forrása. De ez nem jelenti azt, hogy a sárgáját mellőznünk kellene, sőt! Ennek kiemelkedően magas a vitamintartalma, amiről nem érdemes lemondani, és azt a tévhitet, miszerint ez csak felesleges és szükségtelen zsírforrás lenne, jobb egyszerűen elfelejteni. Összességében tehát egy magas fehérjetartalmú dologról van szó, ami ráadásul bővelkedik az A-, B-, B12- és a D-vitaminban, de a lutein és zeaxantin tartalma is fontos. Mindemellett pedig jól hasznosítható, de könnyen is használható és elkészíthető.
Azt nem árt tudnunk, hogy a tojás sárgájának színe nem azt mutatja, boldog életet élt-e a csirke, hogy jó minőségű tojással van-e dolgunk, hanem pusztán a takarmányozás módját sejteti. Emellett az is fontos, hogy ne mossuk meg a tojást, mielőtt eltennénk, hiszen ezzel eltávolítjuk a felületéről azt a réteget, ami a védelmet biztosítja, valamint a tartósságot. Megmosva néhány napon belül tönkremegy a tojás, de ha mosatlanul tároljuk, és csak a felhasználáskor tisztítjuk meg, akkor akár hetekig is jó marad majd. A tojás nagy előnye továbbá, hogy különféle formában fogyasztható. Sütve, főzve, rántottaként, de természetesen a süteményben is jut neki szerep. Azok, akik a legkevésbé sem értenek a konyhaművészethez, a legtöbb esetben egy rántottát azért össze tudnak ütni maguknak, legalábbis ez szokott a szakácstudás egyik mérőjeként működni.
A fogyókúrázóknak sem kell lemondani a tojásról, de ha tehetik, akkor ne a tükörtojást válasszák, hanem inkább a főtt változatot, ugyanis ennek a legalacsonyabb a kalóriatartalma. Ezt pedig nem csak az olyan felturbózott rántotta és tükörtojás változatok miatt mondjuk, amikor az íze kedvéért egy kis kolbász vagy szalonna is kerül a serpenyőbe. A tojás tehát jelenleg az alapvetően egészséges ételek listáján szerepel, magas fehérje- és vitamintartalma miatt érdemes rendszeresen fogyasztani, de fontos, hogy lehetőség szerint kerüljük a nyers formában történő csemegézést, hiszen ilyenkor fennáll a szalmonella-fertőzés veszélye. Arról nem is szólva, hogy a testünk lényegesen jobban tudja hasznosítani a fehérjét, ha főzve fogyasztjuk – legalábbis egy belga egyetemi kutatás eredményei ezt támasztják alá. Ha tehát szeretnénk izmainkat kicsit látványosabb formába hozni, aminek alapját a tojásevéssel biztosítanánk, akkor ne a testépítők akciófilmjeiből merítsünk ihletet, és inkább csak tegyünk fel főni néhány tojást a tűzhelyre!
























