lovas laura (labdával) a felnőttmérkőzésen is jó formában játszott
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Gyulai Amazonok: Kósa Noémi, Szappanos Katalin, Lovas Laura, Komlósi Anna és Hack Fanni. Csere: Pribék Andrea. Edző: Molnár Ágnes.
A korosztályos együttes az utolsó fordulóban kiütéses győzelemmel lépett át riválisán, így a tabella élén folytatta a bajnoki pontvadászatot. A soros rivális egy 3-3-as döntetlennel mehetett pihenőre, ami után a lista középcsapataként várta a folytatást.
A gyulai gárda fáradtan érkezhetett a találkozóra, hiszen egy nappal a mérkőzés előtt több játékos a felnőtt-futsaltalálkozókon szerepelt. A fürdővárosi együttes azonban nem tűnt enerváltnak, szinte azonnal magához ragadta a játék irányítását.
A vezető találatra sem kellett sokat várnia a vendégszurkolóknak, már a 8. percben előnyt harcolt ki magának a gyulai csapat, amikor Komlósi Anna érkezett remek ütemben a kapu elé, és váltott gólra egy szép támadást. 0-1.
A hazai gárda szinte azonnal válaszolni tudott riválisának, ám Pribék Andrea duplájával és Lovas Laura góljával a 16. percben már 1-4 volt az állás. A félidő vége előtt a hazai csapat szépíteni tudott, így 2-4-es eredménnyel cseréltek térfelet az együttesek.
A második játékrészt is lendületesen kezdte a gyulai gárda, Lovas Laura duplája, Szappanos Katalin és Pribék Andrea találatai után már hat gól volt a két csapat közötti különbség. 2-8.
Az ellenfél egy kontra után ismét korrigált az eredményen, de Hack Fanni beállította a 3-9-es végeredményt.
Gyulai gólok: Pribék Andrea 3, Lovas Laura 3, Hack Fanni, Szappanos Katalin és Komlósi Anna.
– Kissé fáradtan mozogtak a lábak az előző napi futsalmérkőzés miatt, de dicséret illet mindenkit a mutatott játékért. Szép támadásokat vezettünk, a góljaink pedig remek megoldások révén születtek. Büszke vagyok a lányokra, hogy hétről hétre kihozzak magukból a maximumot – értékelt Molnár Ágnes.
A Gyulai Amazonok U19-es csapata továbbra is a lista élén áll. A korosztályos gárda a folytatásban a Mocorgó UFC együttesét látja vendégül január 23-án.