Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Így zajlik a szilveszter a világ körül

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2021. december 27. 08:39
Így zajlik a szilveszter a világ körül
Ahány nép, annyi szokás.

Az új év kezdetét világszerte máshogy vagy éppen máskor ünnepeljük, és bár egyre jobban közelítenek egymáshoz ezek a szokások, a tradicionális megoldások sem tűntek el teljesen. Hogy mik azok a hagyományok, amik még mindig élnek, mik azok, amiknek a világ népei hódolnak, az alábbiakban lesz szó. Nekünk talán furcsán hangzik, de akadnak olyan emberek, akiknek a szívét öröm járja át, ha egy nagy halom összetört edény van az ajtajuk előtt, míg másoknak még csak rocksztárnak sem kell lenniük ahhoz, hogy a legnagyobb nyugalommal vagdossanak ki bútorokat az ablakon az év utolsó napján, ráadásul az utca népe ebben semmi kivetnivalót nem talál. De nézzük is, hogyan zajlik az év utolsó estéje más népeknél.

Olaszországban szilveszter este óvatosan érdemes az utcákat járni, aminek az oka az, hogy az amúgy sem a visszafogottságáról híres nép ezen az estén is legalább olyan teátrálisan ünnepel, mint egyébként az év bármely szakában. A hagyomány tehát az, hogy minden rosszat kidobnak az óévből, de nem ám képletesen, hanem az ablakon keresztül. Megunt lábos, rozoga szék, molyrágta pulóver? Jövőre már nincs szükség rá!

Bolíviában, de bizony Magyarországon sem ritka, hogy az ételbe pénzérméket sütnek, hogy aki azt majd megtalálja, szerencsésen kezdje az újabb évet. Hazánkban pogácsába, Dél-Amerikában pedig tortába rejtik a mázlis érméket.

A világ egyik legboldogabb népe is kissé sajátosan búcsúzik az óévtől, és nyitja meg az újat, hiszen az ő szokásuk, hogy a szeretteik ajtajához vágnak mindenféle üveget vagy csorba tálat. Nálunk az ilyesmi maximum egy-egy hevesebb vita eredménye, de Dániában bizony úgy tartják, hogy minél több törött tányér vagy pohár hever valakinek az ajtaja előtt, annál boldogabb lesz az új éve. De mivel biztosra mennek, ezért éjfélkor még úgymond egyenesen át is ugranak a következő évbe, ugyanis ilyenkor egy székről vagy valamilyen bútorról elrugaszkodnak és vetődnek, pontosan akkor, amikor idehaza mi azt kiáltjuk, BÚÉK!

Forrás: Szilveszter.hu

Kapcsolódó linkek:

https://www.szilvesztertipp.hu

https://www.szilveszter-budapest.hu

https://www.szilveszter-hotel.hu

https://www.szilveszter-kereso.hu 

https://www.szilveszter-szallas.hu 

https://www.szilveszteri-programok.hu

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)