Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Korosztályos ezüst Szentesről

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. december 22. 18:00
Korosztályos ezüst Szentesről
A Gyulasport NKft. U10-es csapata sikeresen szerepelt a palánkos tornán

Palánkos torna néven rendeztek korosztályos futsaltornát december 20-án Szentesen. Az U10-es csapatok számára meghirdetetett kupán a Gyulasport NKft. együttese is rajthoz állt.

ezüstéremmel zárta  a korosztályos tornát a gyulai együttes

Fotó: Gyulasport NKft.

Petri Barnabás és Vass Lóránt együttese a csoportküzdelmek között a Hódmezővásárhelyi FC, a Szanda Focisuli és a Gyomaendrődi FC együttesével nézett szembe. A korosztályos gyulai gárda gólgazdag mérkőzéseken lépett át ellenfelein. A fürdővárosi csapat az elődöntőben a Szentesi Kinizsi SZITE gárdáját szórta meg, így százszázalékos mérleggel érkezett a döntő párharcra.

A gyulai együttes a döntőben a csoportban már legyőzött Hódmezővásárhelyi FC gárdájával csatázott nagyot.

– Egy igazán színvonalas tornán vettünk részt. A csoportban kifejezetten jó mérkőzéseket játszottunk, jó iramban tudtunk focizni. A mérkőzéseken viszont láttam azokat a dolgokat, amiket edzéseken gyakoroltunk. A csoportmérkőzések után az elődöntőre is kitartott a lendületünk. A döntőben gyorsan kettő gólos előnyre tettünk szert, de ezt követően az ellenfelünk átvette a játék irányítását. A hódmezővásárhelyi gárda a folytatásban ki is tudta egyenlíteni a találkozó állását, majd a győztes gólt is meg tudta szerezni. Összességében egy nagyon jó tornát zártunk, sok pozitív élménnyel gazdagodtak a srácok. Örülök, hogy éremmel tudtunk haza utazni, külön öröm számunkra, hogy a torna gólkirálya Ruzsa Balázs lett – ismertette Petri Barnabás.

A csapat tagjai: Hidvégi Zoltán, Ferenczi Máté, Ruzsa Balázs, Rokszin Dániel, Berényi Balázs, Nagy-Dombóvári Gergő, Los Laura Lujza, Tripon Dávid és Sinka Zoltán Ádám.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)