Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt avatták fel Jakubecz Sándor emléktábláját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2021. november 01. 12:00
Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt avatták fel Jakubecz Sándor emléktábláját
Évforduló

5 évvel ezelőtt, 2016. november 26-án emléktáblát avattak a Pándy Kálmán tagkórház szülészeti-nőgyógyászati osztályán. Az eseményt a Magyar Nőorvos Társaság Délkelet-Magyarországi Szekciójának XXXVII. Kongresszusa keretében kezdeményezte dr. Párducz László, szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvos, a helyi szervezők egyike. Ezzel kívántak dr. Jakubecz Sándor munkássága, személye előtt tisztelegni. A 2013-ban elhunyt orvos 1996-ig, közel 30 éven keresztül dolgozott a szülészeti-nőgyógyászati osztályon. Az onkocitológiában, a rákszűrésben különböző eljárások kidolgozásával sokat tett a szakmáért. Döntően a betegellátásra koncentrált, de a várandósgondozást is új alapokra helyezte, bevezette a pszichoszomatikus szülészeti és nőgyógyászati szemléletet, lehetővé váltak az együtt szülések, és tanfolyamon segítette a várandós édesanyák felkészülését a szülésre.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)