Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Háromgólos előnyből vesztett derbit a gyulai focicsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. október 18. 16:00
Háromgólos előnyből vesztett derbit a gyulai focicsapat
Clean-Way Gyulai Termál FC–Körösladányi MSK 3-4 (3-0)

A Megye I.-es labdarúgó-bajnokság soros fordulójában a Clean-Way Gyulai Termál FC csapata a Körösladányi MSK együttesét fogadta október 16-án az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A Sajben Gábor irányította fiatal gárda a listavezetővel nézett farkasszemet.

fordulatos derbit láthattak a szurkolók

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A gyulai gárda a tabella negyedik helyéről várta riválisát, a körösladányi együttes pedig a bajnokság bajnokesélyeseként érkezett a fürdővárosi arénába. Sajben Gábor együttese egy szabadkígyósi győzelem után készült a derbire, míg ellenfele veretlenséggel a tarsolyában lépett a gyulai gyepre.

A hazai gárda kezdte jobban a mérkőzést, gyors és kreatív támadásaival rendre komoly gondot okozott a körösladányi védelemben. A fürdővárosi csapat nyomása a 19. percben érett góllá, Nagy Ede fejezte be hatékonyan a villámgyors ellentámadást. Bánfi Dominik a 23. percben kettőre növelte a gyulai előnyt, majd Nagy Ede tette nagyarányúvá a hazai alakulat vezetését.

– Az első félidőben minden úgy alakult ahogyan elterveztük. Játékosaim gyorsak és bátrak voltak, mertek játszani, támadásban és védekezésben is száguldoztak a pályán. Teljesen megérdemelten mentünk be a félidőre három gólos előnnyel. A félidőben természetesen megbeszéltük a srácokkal, hogy jönni fog az ellenfél nagyon, megpróbál hamar gólt szerezni, ez az egy esélyük lehet visszakapaszkodni a mérkőzésbe. Játékosaim olyan passzban voltak, hogy eszem ágában sem volt teljesen visszafogni őket – ismertette Sajben Gábor.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A második félidőben nagyot fordult a játék képe, az eddig alárendelt szerepet játszó vendégcsapat erőnek erejével rontotta a hazai gárdára. Az 59. percben Wéber tizenegyest lőhetett, a találat pedig felpörgette a harapós kedvében pályára lépő vendégcsapatot. 3-1.

– A körösladányi csapat három helyen is megváltoztatta csapatát, természetesen három minőségi játékos váltotta a gyengébben teljesítőket. A 60. percig jól tartottuk magunkat, bár ekkor már csak elvétve tudtuk kihozni a labdát a saját térfelünkről. Ekkor a pályán lévő legrutinosabb játékosom rossz ütemben jött ki kapujából és elsodorta a támadót, aki egyébként 1,5 méterrel a tizenhatoson kívül volt. A játékvezető ennek ellenére büntetőt ítélt, amit értékesített is a körösladányi játékos – sorolta a gyulai vezetőedző.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A folytatásban ennél is rosszabbul alakult a hazai csapat sorsa, egy gyengén elvégzett szabadrúgásból Kajári kezei között gurult be a labda a hálóba. 3-2.

A gól után Nagy Ede került ismét helyzetbe, a kimaradt helyzet után láthatóan megzuhant a gyulai együttes. Az éllovas kapva kapott az alkalmon, Urbán és Csicsely góljaival átvette is vette a vezetést. 3-4.

– A cserejátékosaim ezúttal nem tudtak hozzátenni a játékhoz, bár a tartásunkat mutatja, hogy Nagy Gergelynek az utolsó tíz percben több ígéretes szabadrúgása, beadása és szöglete is volt. Az egész meccsen arrogánsan és sok hibával működő játékvezető érthetetlen módon először sárga lapot vett elő a már egy lappal birtokában lévő vendégjátékos esetében, majd mindenki szeme láttára visszatette a zsebébe, majd a 92. percben egy teljesen jogos tizenegyest sem mert befújni a mi javunkra. Természetesen, nem szoktam a játékvezetővel foglalkozni, ezen a mérkőzésen sem miatta veszítettünk elsősorban nyert állásból, de egy ilyen fiatal csapat közel tökéletes meccséhez nem férnek bele ezek a tévedések – tette hozzá Sajben Gábor.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Clean-Way Gyulai Termál FC csapata vereségével visszacsúszott a tabella hatodik helyére, ahonnan a közvetlen rivális Gyomaendrődi FC otthonába utazik.

– A legfontosabb feladatom a héten, hogy felrázzam a srácokat, mert nagyon nehezen viselték ezt a vereséget, azok után, hogy rengeteget tettek a sikerért. A srácok remekül játszottak, újra bizonyították, hogy mennyi érték van ebben a csapatban. A vereségnél sokkal fájóbb, hogy az őszi szezonra elveszítettem az egyetlen rutinosabb belső védőmet, aki az első kapott gólunk előtt lábközépcsont repedést kapott. Készülünk a következő heti sűrű programra. Vasárnaptól kezdve 6 nap alatt 3 bajnoki mérkőzésünk lesz, nincs időnk siránkozni, tanulunk ebből a meccsből is – zárta a gyulai vezetőedző.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)