Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Döntetlennel folytatták az U14-es Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. október 05. 15:00
Döntetlennel folytatták az U14-es Amazonok
Gyulai Amazonok- UTE 2-2 (0-1)

Az U14-es labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában a Gyulai Amazonok az UTE korosztályos csapatát látták vendégül október 2-án. Szerb Katalin együttese egy kecskeméti pontvesztés után várta fővárosi riválisát.

Fotó: Gyulai Amazonok

Gyulai Amazonok: Freiberger Stella, Kelemen Klarissza, Puskás Adél, Tóth Panna, Krisán Jázmin, Kókai Zoé, Szelei Csenge, Baracsi Boglárka és Papp Fanni. Csere: Drobnyik Izabella. Edző: Szerb Katalin.

A gyulai gárda kiválóan kezdte a bajnoki szezont, jászberényi és újpesti ellenfele ellen is be tudta gyűjteni a győzelemért járó pontokat. A folytatásban egygólos mérkőzésen vesztettek pontokat a remekül rajtoló kecskeméti rivális ellen. A soros fordulóban a dobogóra törő fővárosi gárda érkezett az Id. Christián László Városi Sporttelepre.

Szerb Katalin elmondta, az UTE együttese kezdte jobban a találkozót, 3-4 nagy helyzet is adódott a fővárosi támadósor előtt. Az újpesti próbálkozások a 27. percben érettek góllá, amely után inkább a mezőnyben folyt a játék. 0-1.

– A második játékrészben már mindkét csapat nagyobb iramra kapcsolt, ennek köszönhetően Baracsi Boglárka nagy szólója után Kelemen Klarissza helyezte léc alá a játékszert, döntetlenre módosítva a találkozót – ismertette az edző.

A mérkőzés vége előtt néhány perccel egy szép kényszerítőt váltott góllá a fővárosi csapat, de az egész mérkőzésen jól játszó Baracsi Boglárka ismét becselezte magát az ellenfél kapuja elé, lövése pedig az újpesti hálóban kötött ki. 2-2.

– Büszke is vagyok a lányokra, de kicsit haragszom is rájuk. Küzdeni akarásból ismét jelest kapnak. Sajnos, amit kértem tőlük, azt csak a második félidő vége felé kezdték el csinálni. A szerencsének is köszönhetjük ezt az egy pontot, de meg is dolgoztak érte a lányok. A meccs hibáit próbáljuk edzésen kijavítani és koncentrálunk a következő mérkőzésre, mert minden meccs különböző. Megyünk tovább és dolgozunk folyamatosan – értékelt Szerb Katalin.

A Gyulai Amazonok U14-es csapata a tabella harmadik helyén áll. A korosztályos együttes a folytatásban a Szolnoki MÁV UFC otthonában lép pályára.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)