Forrás: facebook.com/gorgenyierno
Elkezdődött az Implom József általános iskola tetőszerkezetének felújítása – közölte hivatalos Facebook-oldalán Görgényi Ernő polgármester.
Mint írta, az intézmény épületét 2011-ben újították fel és bővítették ki, de a tetőfelújításra akkor nem jutott forrás. Azt tervezték, hogy 2020-ban végzik el a munkálatokat, a költségek felét pedig az önkormányzat fogja fizetni, de a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek meghiúsították a tervet. Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója a kormánytól kért támogatást, amelyet meg is kapott.
Forrás: facebook.com/gorgenyierno
Hozzátette: szeptember 28-án adták a munkaterületet, a konkrét munkálatok pedig bármelyik nap elindulhatnak, az időjárástól függően. A tegnapi egyeztetés fontos része volt az is, hogy hogyan lehet garantálni a tanulók biztonságát a munkaterület elkerítésével úgy, hogy a tanítás folyamatos maradjon.
A beruházás teljes költsége 126 millió forint, a munkálatok a tervek szerint még idén befejeződnek.
Forrás: facebook.com/gorgenyierno