Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egyéni sikerekkel hangolnak a bajnokságra a gyulai tekések

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. augusztus 31. 10:00
Egyéni sikerekkel hangolnak a bajnokságra a gyulai tekések
Egyed Ferenc két tornán is a legnagyobbat gurította

Az NB I.-es bajnokságban szereplő Gyulai SE tekecsapat négy tornán is képviseltette magát a bajnoki felkészülés alatt. A fürdővárosi együttes legeredményesebb játékosa Egyed Ferenc lett, aki két tornán is a legjobbnak bizonyult.

tiszakécskén a dobogó harmadik fokára állhatott a gyulai tekecsapat

Fotó: Gyulai SE tekeszosztálya

A gyulai tekecsapat hazai pályán kezdte a felkészülési programsorozatot, ahol a Dr. Gyarmati Sándor Tekeemlékversenyen várta ellenfeleit. A hat csapattal és három egyéni indulóval rajtoló tornán Schriffert Roland érte el a legtöbb ütött fát, a fiatal játékos 542-es eredménnyel zárta a versenyt. A dobogó második és harmadik fokára is gyulai játékos állhatott, Pigniczki Pál 540 fát ütött, Czégény Csaba pedig 534-es eredménnyel lett bronzérmes.

A fürdővárosi együttes a folytatásban Tiszakécskére utazott, ahol az I. Petrovácz István Emlékversenyen gurított. A Tiszakécske VSE Teke Szakosztálya által rendezett viadalon 16 csapat nézett szembe egymással. A Baksa Imre, Nyári Krisztofer, Schriffert Roland és Egyed Ferenc alkotta tekecsapat a versengés dobogójának harmadik fokára állhatott, Schriffert Roland pedig az igazolt egyéni kategóriának bronzérmes helyén fejezte be a gurítást.

A felkészülés harmadik állomásán a gyulai gárda játékosa, Egyed Ferenc a debreceni Hajdu Kupán képviselte a fürdővárosi tekesportot, ahol 567-es eredményével az igazolt egyéni kategória első helyén végzett. Az NB I.-es játékos vegyespárosban is rajthoz állt, a ferencvárosi Fuit-Sinka Cintia oldalán tornagyőzelmet szerzett.

A gyulai együttes Szegváron, a X. Lukács István Emlékversenyen is a bábuk elé lépett, ahol Egyed Ferenc 552 ütött fával egyéni győzelmet ünnepelhetett. Az ifjúsági kategória első két helyét is egy-egy GYSE játékos bérelte ki, Schriffert Dominik az első, míg Schriffert Dániel a második helyen fejezte be a tornát.

Egyed Ferenc elmondta, továbbra is az NB I.-es tekecsapatot fogja erősíteni, amely gárda szeptember 4-én, Szegváron fogadja az MVM Gáz SE csapatát. A fürdővárosi csapat ifjúsági együttesénél mindkét többszörös bajnok játékos elhagyta a klubot, így a jövőben a Zsótér Máté és Tóth Szabolcs összeállításban lép majd pályára.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)