A szolgálatot ellátó állomány összesen 279 személyt fogott el, közülük 35 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 86 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 233 embert állítottak elő, köztük 115 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 94 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 12 súlyos és 43 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 57 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 balesetben 4 ember vesztette életét, 12 baleset súlyos és 43 könnyű sérüléssel végződött.























