Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 25 évvel ezelőtt a városban rendezték meg a IX. Masters Erőemelő Európa- bajnokságot

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2021. július 21. 12:00
Időutazás Gyulán – 25 évvel ezelőtt a városban rendezték meg a IX. Masters Erőemelő Európa- bajnokságot
Évforduló

25 évvel ezelőtt, 1996. július 3–7. között Gyulán rendezték meg a IX. Masters Erőemelő Európa- bajnokságot. Világversenyt ekkor rendeztek először Gyulán. A rendezvény megnyitása és a versenyzők fogadása a városházán volt. Magát a versenyt az egyik fő szervezőnél, az Erkel Ferenc Művelődési Házban bonyolították le. 20 ország 200 versenyzője mérte össze erejét. Az EB színhelye, szervezettsége és az Atlasz műhely által gyártott felszerelés a hazai és a nemzetközi szövetség szakembereinek teljes elismerését kiérdemelte. Igen sok egyéni és országos csúcs született a verseny alatt. Lovász György teljesítménye kiemelkedett a mezőnyben: új Európa-csúccsal nyert.

pillanatkép a versenyről, a dobogó tetején a gyulai Lovász györgy

Fotó: Gyulai Hírlap

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)