Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nagy csatában torpant meg a gyulai tekecsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. május 16. 11:00
Nagy csatában torpant meg a gyulai tekecsapat
Salgózd TK– Gyulai SE Dig-Build SE 6-2

Az NB I.-es tekebajnokság soros fordulójában a Gyulai SE Dig-Build felnőttcsapata a Salgózd TK együtteséhez utazott május 15-én. A fürdővárosi gárda nyolc sikeresen megvívott találkozó után nézett szembe közvetlen riválisával.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Mindkét együttes győzelemmel hangolt a találkozóra. A gyulai gárda nyolc mérkőzésesre növelte veretlenségi sorozatát a Vitali Eger SE csapata ellen, míg a Salgózd együttese a Vitali Eger SE alakulatát gurította le. A két rivális nagy versenyfutásban áll egymással a tabella negyedik helyéért, így igazán kiélezett találkozóra volt kilátás.

A soros mérkőzést a hazai gárda kezdte jobban, szoros csatában ugyan, de első három párharcát be tudta húzni. A mérkőzés kiélezettségét kiválóan példázza, hogy Nyári Krisztofer is csupán két ponttal maradt alul riválisával szemben.

A vendégcsapat két győztes párharccal folytatta a találkozót, ám már nem tudta megfordítani a bajnoki forduló eredményét.

A Gyulai SE Dig-Build csapata továbbra is a tabella negyedik helyéről várja a bajnokság folytatását. A fürdővárosi felnőttcsapat a következő fordulóban a Bátonyterenyei TK ellen lép a bábuk elé.


A gyulai együttes ifjúsági csapata a tabella második helyéről érkezett ellenfele elé. A Schriffert Dániel és Flinta Szabolcs alkotta kettős megdolgozott a sikerért, ám a csapatpontoknak köszönhetően elveszítette bajnoki pontjait.  

Végeredmény: Salgózd TK –Gyulai SE Dig-Build 3-1.

A Gyulai SE Dig-Build ifjúsági együttese továbbra is a bajnokság ezüstérmes helyén áll. A korosztályos együttes a következő fordulóban a Bátonyterenyei TK korosztályos gárdájával találkozik.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)