A füzetek vásárlása, a könyvek becsomagolása általában az első hetek velejárója, ami sok elfoglaltságot jelent, főleg, ha akkor szeretnénk berendezni a tanulósarkot, a szobát is. Éppen ezért célszerű a nagy roham, az utolsó pillanatra hagyott kapkodás helyett megfontoltan dönteni. Amikor az íróasztal vásárlásánál a szülők általában szeretnek hosszabb távon gondolkodni, és nem olyan darabot választani, amit szezononként cserélni kell.
A fenyő- és fabútorok strapabíró, időtálló befektetések. Ezek különféle színekben vagy akár natúr verzióban is be tudjuk szerezni. Ez azért fontos, mert tudományos vizsgálatokkal bizonyított tény, hogy egyes színek, amelyek inspirálóan hatnak agyműködésünkre, míg mások segítenek megnyugtatni, lecsillapítani elménket. Ez egy új környezetbe kerülő kisgyereknek nagyon fontos lehet, nemcsak a falak, a kiegészítők, hanem a bútorok színe is segíthetnek neki ebben az időszakban.
Amikor a megfelelő, kényelmes tanulósarok kialakításán fáradozunk, akkor az egyik leglényegesebb tényező, hogy figyelembe vegyük, a gyermekünk folyamatos növekedésben van. Mivel évente íróasztalt cserélni meglehetősen költséges vállalkozás, célszerű olyan széket választani, amely nemcsak kényelmes, de a magassága is állítható.
Emellett a rendszerezés és tárolás is a megoldandó feladatok közé tartozik. Ha egy egész szoba berendezésével állunk szemben, akadnak olyan bútorcsaládok, amelyek minden ilyenkor felmerülő szempontot figyelembe véve lettek kialakítva, ezzel is megkönnyítve a dolgunkat. A természetes anyagok, így a fa, kellemes és megnyugtató környezetet biztosítanak a gyermeküknek, kiváló választásnak bizonyulnak iskolakezdéskor is.