Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Győzelemmel zárta a bajnokság alapszakaszát az U18-as kosárcsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. május 10. 16:00
Győzelemmel zárta a bajnokság alapszakaszát az U18-as kosárcsapat
Nagykőrösi Sólymok KE/B–Gyulasport SI 69-74 (13-17,16-19,24-13,16-25)

Az U18-as kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában a Gyulasport SI csapata a Nagykőrösi Sólymok KE/B együttesénél vendégeskedett május 8-án. A fürdővárosi együttes győzelemmel szerette volna zárni a korosztályos sorozatot.

fórián bence a felnőttcsapat tagjaként is kiválóan teljesít

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyulai SI: Fórián 42, Cseman 11, Turbucz 8, Csontos 6, Illik 5, Beleznai 2, Marosvölgyi és Tamás. Edző: Hajdu Zoltán.

A fürdővárosi gárda lendületből érkezett a találkozóra, hiszen a párharcot megelőzően oda-vissza verte ceglédi ellenfelét, majd alaposan megdolgoztatta a Szedeák/A gárdáját. A két rivális a decemberi fordulóban is nagyot csatázott egymással, akkor a nagykőrösi együttes felé billent a mérleg.

A soros párharcot a vendégcsapat kezdte jobban, Fórián Bence extra dobóteljesítményének is köszönhetően a gyulai gárda az első két negyedet simán hozni tudta. A harmadik játékrészben már belehúzott a hazai csapat, ám a kiváló védekezéssel megerősített fürdővárosi alakulat nem hagyta magát.

Hajdu Zoltán együttese a negyedik negyedben már ismét betonfaként állta útját a hazai támadásoknak, így magabiztosan nyerte meg az alapszakasz utolsó találkozóját.

– Végig szoros mérkőzés volt, Fórián Bence extra dobóteljesítménye nagyban hozzájárult a győzelemhez, de a többiek is átlag feletti teljesítményt nyújtottak védekezésben. Jó érzés győzelemmel lezárni a tavaszi szezont, az őszi „járványkrízis” után tavasszal szép győzelmeket arattunk – nyilatkozta Hajdu Zoltán.

A Gyulai SI csapatánál az alapszakasz lezártával a pihenés kerül főszerepbe, ám a játékosok hamarosan megkezdik a felkészülést a következő szezon küzdelmeire.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)