Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 9 súlyos és 32 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2021. május 07. 08:07
Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 9 súlyos és 32 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök május 6-án 44 személyi sérüléssel járó közúti baleset helyszínén intézkedtek Magyarország területén. Három halálos kimenetelű balesetben négy ember életét vesztette, kilenc baleset súlyos, 32 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 223 személyt fogott el, 54 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 86 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 220 embert állítottak elő, köztük 132 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további nyolc személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 116 esetben történt.

A rendőrök és a katonák 169 Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 113 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon.

Hazánk területén 14 határsértőt fogtak el a rendőrök és katonák, további öt ember ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)