Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pósteleken hamarosan a gyakorlatban is kiderül, hogy működik egy pumpapálya

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2021. május 05. 18:00
Pósteleken hamarosan a gyakorlatban is kiderül, hogy működik egy pumpapálya
A gyerekeket és a felnőtteket is várják majd

Pumpapályákat alakítanak ki Pósteleken a Modern Városok Program keretében megvalósuló Wenckheim turista- és kerékpárút kialakítása című projekt részeként.

A békéscsabai Tourinform Iroda tájékoztatása szerint gyerekeknek és a fiatal, illetve felnőtt korosztálynak is épül egy-egy pálya Pósteleken. Mint megtudtuk, a megfelelő pumpáló mozdulatokkal a biciklisek akár tekerés nélkül is végig tudnak majd menni ezeken. 

A pályákon, amelyek mellett pihenőhely is épül, sportbemutatókat és versenyeket is lehet tartani. Az új élményelemek bármilyen kerékpárral használhatók majd, akár futóbiciklivel is. 

A helyszínen, a volt autósmozi mellett már meg is kezdődtek a kivitelezési munkálatok. A park csaknem háromezer négyzetméteren terül majd el, a kisebb pálya nagyjából 200 négyzetméteres, a nagyobb alapterületű 560 négyzetméteres lesz. A területen pihenőpadokat, hulladékgyűjtőket, ivókutat és kerékpártárolókat is kihelyeznek majd.  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)