képünk a hazai mérkőzésen készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Corner-Gyulasport NKft.: Antal X.,Dr.Bányainé Szabó R. 2, Laurinyecz E. 2, Milyó A. 7, Papné Lukoviczki B. 8/2, Mitykó B. 3 és Vozár M. Csere: Szabó L., Szappanos R., Szőke D., Lukács N. 4, Horváth R., Vólent L. 1, Kertes S. és Hős K. 2. Vezetőedző: Zöldi-Tóth Katalin.
A két együttes hét közben már találkozott egymással, az őszi szezon pótlásaként lejátszott mérkőzésen a gyulai gárda kilencgólos győzelmet aratott fiatal riválisa ellen. A bajnokság tavaszi etapjának soros fordulójában a fürdővárosi együttes ismét kecskeméti ellenfelével találkozott, hogy tovább gyűjtse bajnoki pontjait.
Máthé István, a Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetője elmondta, a hazai gárdát fűtötte a visszavágás vágya a gyulai vereségért. A kecskeméti együttes ennek megfelelően fogadta riválisát, kemény védekezéssel és gyors támadásszervezéssel igyekezett megfogni a vendégcsapatot.
Zöldi-Tóth Katalin együttese már az első percekben kezébe vette a játék irányítását, amelyet az egész találkozót alatt meg is tartott. A kecskeméti gárda folyamatosan nyomás alatt tartotta a gyulai alakulatot, a vendégcsapat azonban az egész találkozón lépéselőnyben robogott ellenfelével szemben.
A hazai gárda a 45. percben lépett a legközelebb riválisához, ám a végén meg kellett elégednie a tisztes helytállással.
A mérkőzés alakulása: 5. perc: 1-2, 10. perc: 2-4, 15. perc: 4-6, 20. perc: 5-8, 25. perc: 7-10, 30. perc: 8-12, 40. perc: 11-17, 45. perc: 17-18, 50. perc: 19-22, 55. perc: 22-26, 57. perc: 23-27, 58. perc: 24-28, 59. perc: 25-29 és 60. perc: 26-29.
– A mérkőzést eléggé álmosan kezdtük, de végig a kezünkben volt a győzelem. Tudtam, hogy nehéz lesz, hiszen két alapember is hiányzott a csapatból, plusz ez a második mérkőzés volt a héten, egy elég korai időpontban. Nagyon sokat forgattam a csapatot, ez az eredményen is látszik. A vasárnapi mérkőzéssel nem vagyok elégedett, mert nem játszottunk jól, de a győzelemnek örülni kell. Kedden játszik utoljára a csapat ebben a bajnokságban, nagyon szeretnénk győzelemmel zárni ezt a kaotikus évet – értékelt Zöldi-Tóth Katalin.
A Corner-Gyulasport NKft. csapata győzelmével fellépett a tabella negyedik helyére. A fürdővárosi együttes a Csorvási SK együttese ellen, hazai pályán zárja a bajnokságot.























