Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lendületben maradt a gyulai serdülőcsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. február 25. 13:00
Lendületben maradt a gyulai serdülőcsapat
Gyulasport NKft.–Deszki SC 29-20 (17-9)

Az országos leány-serdülőbajnokságban szereplő Gyulasport NKft. csapata a Deszki SC együttesét fogadta február 24-én. A Viczián Paula által irányított fürdővárosi együttes lendületből érkezett a soros bajnoki találkozóra.

tapasztó boglárka 12 góllal vette ki részét csapata győzelméből

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyulasport NKft.: Juhász P., Erdődi R. 1, Miklya N. Tapasztó B. 12, Kertes S. 5/1, Horváth R. 1, Mócz M. 8. Csere: Szappanos E. Bartóki M., Futó K. 1, Baka E. Várkonyi L. és Havrán V. 1. Edző: Viczián Paula.

A hazai gárda az előző fordulóban átszáguldott köröstarcsai ellenfelén, míg riválisa két hétvégi mérkőzéssel a lábában érkezett a fürdővárosi arénába. Viczián Paula együttese a tabella második helyéről várta a mérkőzést, a kétpontos hátrány megtartása érdekében ezúttal is fontos volt a győzelemért járó pontok megszerzése.

Máthé István, a Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetője elmondta, a vendégcsapat kezdte jobban a találkozót. A hatodik percig a gyulai együttes szaladt az eredmény után, ám 3-3-as döntetlennél megváltozott a játék képe. Tapasztó Boglárka 8, Mócz Martina pedig 4 góllal lendítette fel csapatát, amelynek köszönhetően a korosztályos csapat állva hagyta ellenfelét. A hatékony támadójátékot Juhász Panni kapusteljesítménye támogatta meg, így a fürdővárosi alakulat a félidő végére tekintélyes előnyt harcolt ki magának.

A deszki együttes próbálta feltartóztatni a gyulai gárdát, ám többször is csak túlzott kemény védekezéssel tudta megakadályozni a hazai gárdát a góllövésben.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A második játékrész felétől Viczián Paula pályára küldte a fiatalabb korosztályú játékosait, a találkozó kiváló lehetőséget biztosított az edzéseken elsajátítottak éles helyzetben való gyakorlására.

– Kemény csatában tudtunk győzni. Nagyon jól küzdött a csapat, amelyhez remek kapusteljesítmény társult. Örülök, hogy mindenki kivette a részét a sikerből – értékelt a gyulai gárda edzője.

Mérkőzés alakulása: 6. perc: 3-3, 10. perc: 7-3, 20. perc: 13-7, 25. perc: 17-9, 32. perc: 20-10, 40. perc: 22-16, 47. perc: 26-20 és 50. perc: 29-20.

A Gyulasport NKft. serdülőcsapata győzelmével továbbra is a tabella második helyén áll. A korosztályos csapat a következő fordulóban a Békési NKTE otthonában lép pályára.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)