Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 2021. március

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2021. január 01. 12:00
Időutazás Gyulán – 2021. március
Az új esztendő néhány különleges évfordulója

Öt évvel ezelőtt emléktáblát avattak a Tájvízház falán a víz világnapja alkalmából

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

MÁRCIUS

Március 5. (1971): 50 évvel ezelőtt megtörtént az új kenyérgyár műszaki átadása. A beruházás 14 millió forintba került, és naponta két műszak alatt 60 mázsa kenyér sütésére volt alkalmas a létesítmény. Az új gyárban a sütőkemencéket úgy készítették el, hogy olajjal, gázzal és hagyományos fűtőanyaggal egyaránt lehetett üzemeltetni. Helyet kapott a létesítményben egy korszerűen felszerelt laboratórium és egy kenyérbolt is.

Március 11. (2011): 10 évvel ezelőtt az 1848-as forradalom és az utána következő szabadságharc emlékére ünnepi megemlékezést tartottak Gyulán a megye és a város képviselő-testületei. Ennek emlékére márvány emléktáblát avattak fel a polgármesteri hivatalban, melyet Batki Ottó kőfaragó készített el.

Március 12. (1896): 125 évvel ezelőtt született Nagyváradon Farkas Sándor kereskedő, alkalmi munkás, könyvelő, politikai tiszt, városi pénzügyi osztály vezetője. Kiskereskedő családból származott. Szülőhelyén végezte el kereskedelmi középiskolai tanulmányait, majd szülei üzletében kezdett el dolgozni. 1915-ben katonai szolgálatra vonult be, az orosz frontra került. Hadifogsába esett, ahol megismerkedett a forradalmi eszmékkel, és a vörösök oldalán harcolt 1917 végétől 1918 őszéig. 1919 elején tért haza, önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe. Az 1918-as forradalom leverése után letartóztatták, és büntetőeljárást indítottak ellene, bebörtönözték hat hónapra. Büntetett előélete miatt állandó állásváltoztatásra kényszerült: hol mint fizikai munkás, hol mint magántisztviselő dolgozott Békés megye több uradalmában és az országban. 1938-tól kezdve tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak. 1938-ban Gyulán a Bor-, Sör-, Szeszkereskedelmi Részvénytársaságnál kapott könyvelői állást. Mozgalmi tevékenysége miatt a rendőrség állandó megfigyelés alatt tartotta. 1939–1944 között minden évben behívták munkaszolgálatra. 1944. november 8-án tért haza a szolgálatból. Hazatérte után belépett a Magyar Kommunista Pártba. A rendőrség felállításakor a politikai rendőrség vezetője lett és az maradt 1947 végéig. 1947–1956 között a városi tanács pénzügyi osztályának a vezetője volt. Ebből az állásából vonult nyugdíjba először. Aktív maradt, és a Népi Ellenőrzési Bizottság vezetője lett, népi ellenőrként dolgozott 1964-es végleges nyugdíjba vonulásáig. Meghalt Gyulán, 1976. július 20-án.

Március 13. (2011): 10 évvel ezelőtt rendezték meg az I. Gyulai Tejnapot. A tejkóstoló és házi készítésű tejből készült termékek vására várta az érdeklődőket a piacon.

Március 14. (1921): 100 évvel ezelőtt a gyulai képviselő-testület elhatározta, hogy a háborúban elesett gyulai hősök emlékét maradandóan megörökítik, s e célból elfogadták Mogyoróssy Sándor helybeli szobrászművész ajánlatát az emlékműre.

Március 15. (1921): 100 évvel ezelőtt nyílt meg Dobay János Kölcsönkönyvtára. Régóta meglévő kultúrigényt elégített ki a Dobay János Könyvkereskedő Cég azzal, hogy a Városház utca 7. szám alatt megnyitotta a kölcsönkönyvtárat. Az igénybevétel feltételei más ilyenfajta könyvtárak feltételeivel azonosak voltak: a használónak 100 korona könyvbiztosítékot kellett letennie, amely a kölcsönkönyvtárt használó tulajdona marad. A használatért havonként 30 koronát, kopási díj címén 20 koronát kellett fizetni, emellett a kezelési költség 10 korona volt.  Ezen díjak ellenében a könyvtári tag egy hónapban tetszés szerinti könyvet kivehetett átolvasásra. Aki csak rövidebb időre vagy egyes műveket akar kölcsönözni, az a havi kölcsöndíj helyett naponként 2 koronát fizetett, de a biztosítékot és a kezelési díjat szintén meg kellett fizetnie. A város kulturális színvonalát mutatta, hogy már nyitáskor szép számmal voltak igénylők. A könyvtári könyvjegyzék megtekinthető volt. Az induló könyvállomány 2000 kötet körül volt, és naponta bővült.

Március 18. (2011): 10 évvel ezelőtt a Magvető Általános Iskola első alkalommal rendezte meg a Magvető Kupát a Gyulai Várfürdő 50-es és 25-ös medencéiben.

Március 18. (2016): 5 évvel ezelőtt ünnepélyes keretek között nyílt meg az Almásy-kastély Látogatóközpont. A felújított kastélyban működő komplexumot Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át hivatalosan a nagyközönségnek. Az eseményen meghívottként jelen volt: Kovács József, Vantara Gyula és Dankó Béla országgyűlési képviselők, Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott és Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere. A hivatalos átadás előtt a város lakói tesztüzemben látogathatták a kastély kiállítótereit.

Március 18. (2016): 5 évvel ezelőtt díjátadó gálán hirdették ki az Astellas-pályázat közönségjelölésének eredményét. A beérkező szavazatok alapján 2015-ben dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamedet, a gyulai kórház neonatológus főorvosát választották az év orvosává a pályázaton. A gyermekorvos 1999 óta dolgozik a gyulai kórház csecsemő- és gyermekosztályán. Részt vett a Békés megyei kora- és újszülöttszállítás megszervezésében, elindításában. A pályázat kiírói: az Astellas Pharma, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége, a Magyar Kórházszövetség, valamint a hazai orvosképző egyetemek. A pályázattal a kiemelkedő teljesítmények széles körű megismertetését kívánják elérni, hogy erősödjön az orvosi hivatás megbecsülése.

Március 19. (2016): 5 évvel ezelőtt emléktáblát avattak a TájVízHáz falán a víz világnapja alkalmából a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság szervezésében. A szervezők annak állítottak emléket, hogy a vízügyi kiállításnak otthont adó épületben 1887-től 1965-ig gőz- és kádfürdő üzemelt. Az emléktáblát Görgényi Ernő polgármester, Bak Sándor igazgató és Vasas Ferencné, a Bodoki Károly Vízügyi Múzeum Baráti Kör elnökségi tagja leplezte le. Avatóbeszédet Bak Sándor mondott.

Március 2223. (1971): 50 évvel ezelőtt Gyulán, a Szupermarketben termékbemutató volt. Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat és a Szolnok-Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat közös rendezésében először Gyulán, majd Békéscsabán Aranyrepce étolaj- és margarinbemutatót tartottak. A bemutatón olajban sütött ételeket és margarinnal készült pogácsát kóstolhattak az érdeklődők, a vásárlók.

Március 27. (1921): 100 évvel ezelőtt jelent meg a Gyulai Katolikus Egyházi Tudósító című lap Gyulán. A lap főszerkesztője Apor Vilmos volt. Az egyházi lapot havonta vehették kezükbe a hívek. Vallásos tárgyú közleményeket, egyházi vonatkozású közleményeket és híreket közölt a lap, betekintést adott a helyi közösség életébe. A helyi plébánia kiadásában megjelent lap 1922. november 5-én jelent meg utoljára ezen a néven. Utóbb Őrszem címmel adták ki.

Március 27. (1946): 75 évvel ezelőtt a 19 magyarországi román ortodox parókia lelkészeiből és világi küldöttekből álló Magyarországi Román Egyházi Kongresszus kimondta az ortodox püspökség megalakulását. Ma az egyházmegye püspöki székhelye Gyulán van.

Március 30. (1846): 175 évvel ezelőtt tette meg a legelső ágyalapítványt (1000 Ft-ot) gróf Almásy Lajos. A kezdeményezés célja az volt, hogy kórházi felszerelést biztosítsanak.

Március 30. (1921): 100 évvel ezelőtt a városi tanács ünneppé avatta a román csapatok kivonulásának napját. Az egész napos ünnepség gazdag programot nyújtott: a várost nemzeti színű zászlóval díszítették fel, volt hálaadó szentmise a templomokban, a vármegyei székház előtti téren népgyűlést tartottak, amelyen számos szónoklat hangzott el, majd a Göndöcs-népkerti pavilonban díszebéden vettek részt a hivatalok vezetői és a tisztikar. Este a vármegye székházában táncmulatsággal egybekötött művészest volt.

Március 31. (1971): 50 évvel ezelőtt adták ki azt az egészségügyi miniszteri határozatot, amelyben a Gyulai Várfürdőt gyógyfürdővé nyilvánították. E cím elnyerésének ünnepélyes bejelentése májusban történt meg.

Március 31. (2011): 10 évvel ezelőtt Gyula Város Önkormányzata együttműködési megállapodást kötött a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervével és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetséggel. Az együttműködési megállapodással önkormányzatunk csatlakozott a MENZA MINTA = MINTAMENZA programhoz, amelyben a Gyulakonyha Nkft. által készített ételeket fogyasztók egészségesebb ételekhez jutottak a különböző intézményekben.

Március (1921): 100 évvel ezelőtt a gyulai méhészegyesület egy szövetkezeti méhésztelep felállítását határozta el. A telep létrehozásának célja: a méhészet szakszerű fejlesztése, az ország méhállományának gyarapítása, a méhészet szélesebb körben való megkedveltetése, tagjainak olcsó kaptárak és felszerelések biztosítása.

Március (1996): 25 évvel ezelőtt nyílt meg az első internetszolgáltató iroda az Erkel Ferenc Művelődési és Közösségi Házban. Az iroda lehetőséget biztosított az internetszolgáltatások megtekintésére és kipróbálására. Az iroda délutánonként fogadta az érdeklődőket. Az iroda ma már nem működik.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)