Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 6 évvel ezelőtt került helyére a Máriás-ház új szobra

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2020. december 31. 12:00
Időutazás Gyulán – 6 évvel ezelőtt került helyére a Máriás-ház új szobra
Évforduló

6 évvel ezelőtt, 2014. december 19-én helyére került a Gyula legrégibb lakóépületét, a Máriás-házat védelmező új Mária-szobor. Az eredeti alkotás az elmúlt évtizedek során olyannyira megrongálódott, hogy felújítani már nem lehetett. Így Szőke Sándor szobrászművészt bízták meg a védőszent, Szűz Mária szobor rekonstrukciójával. Az eredeti alkotás egy lazább szerkezetű homokkőből készült. A szobor mását egy tömött, horvát mészkőből készítette el az alkotó, amelyet nem szükséges festeni, maradhat eredeti színében. Az új szobor vízlepergető védőbevonatot kapott, így a fagy sem jelenthet problémát neki. Az eredeti Mária-szobrot a tervek szerint a felújított Máriás-házban állítják majd ki. A szobor kihelyezésénél jelen volt Mittag Mónika, a németvárosi önkormányzati képviselő, Szőke Sándor szobrászművész, valamint Csőke Péter kőfaragó is. A gyulai önkormányzat örökségvédelmi támogatásra fordítható keretéből 1,5 millió forintot csoportosított át a szobor időjárásálló másolatának elkészítésére és visszahelyezésére. A tervek szerint szobor ünnepélyes átadására és felszentelésére csak a következő évben szerveztek ünnepséget.

 

Fotó: Gyulai Hírlap 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)