Fotó: Gyulai Hírlap
5 évvel ezelőtt, 2015. december 16-án az új sebészeti tömb kialakításának projektzáró eseményét tartották meg a gyulai kórházban. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A beruházás során új sebészeti épületet alakítottak ki a Pándy Kálmán Tagkórházban. A beruházás összköltsége több mint 6 milliárd 300 millió forintba került, amelyből az európai uniós támogatás összege több mint 5 és fél milliárd forintot tett ki. A kivitelezés 2013 júniusában kezdődött, a tervezett projektzárás időpontja 2015 utolsó napja volt. Az új ingatlan területe 11 248 m2, a felújított épületé 8 800 m2. Az építés és a felújítás a sebészeti tömböt, az urológiát, a tüdőgondozót és raktárépületeit, valamint a külső telephelyen működő gyermekosztályt érintette. A 6 szintes épületben a haemodinamikai laboratórium, a központi intenzív osztály, a központi műtő, valamint a mátrixrendszerű hotelszárnyban a sebészeti osztályok kaptak helyet: az általános sebészet, baleseti sebészet, az érsebészet, az idegsebészet, a fog- és szájsebészet és az urológia. Ezek az osztályok az épület felépítését és használatbavételét követően már át is költöztek az új épületbe. Az új sebészeti tömbben az első emeleten hat teljesen új központi műtő épült, a legmodernebb felszerelésekkel felszerelve.
Fotó: Gyulai Hírlap