Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rányitotta az ajtót a kerékpárosra

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. december 14. 11:00
Rányitotta az ajtót a kerékpárosra
Az ügyészségen folytatódik tovább a figyelmetlen sofőr ügye

Álló személygépkocsi ajtajának ütközött egy elektromos kerékpárral közlekedő férfi Battonyán. A gyanú szerint az autó vezetője nem volt elég körültekintő és úgy nyitotta ki az ajtót, hogy a kerékpáros már nem tudott megállni, nem tudta kikerülni. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte – írja a police.hu.

Battonyán, a Fő utcában, az út szélén megállt egy autó. A jármű vezetője ki akart szállni a kocsiból, de nem volt elég körültekintő és úgy nyitotta ki az ajtót, hogy egy éppen akkor az autó mögött érkező, elektromos kerékpárral közlekedő férfi már nem tudott megállni és nekiütközött. A mentők a férfit súlyos sérüléssel vitték kórházba. A nyomozás adatai szerint a baleset azért történt, mert a személygépkocsit vezető nő figyelmetlen volt. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban továbbította az ügyészségre.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)