Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
A gyulai piac legtöbb standján idén olcsóbban adják a naspolyát, mint tavaly.
Az egyik árus elmondta: idén bővebb a felhozatal, mint tavaly, ezért ment le a gyümölcs ára az elmúlt évhez képest.
A naspolya kilója a legtöbb standon 400–700 forintba került, mindössze egy árus volt, aki 1800 forintért árulta a gyümölcsöt.
A standosok közepesnek vagy jónak ítélték a forgalmat, és arról is beszámoltak, hogy általában fél kilót vagy egy kilót vásárolnak a gyümölcsből.
Volt, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a naspolya akkor igazán finom, ha már megpuhult, a vevőknek erre is érdemes odafigyelniük a vásárlásnál.

























