A csapategységre ismét nagy szüksége lesz a gyula együttesnek
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A gyulai csapat magabiztos győzelemmel mehetett egyhetes pihenőjére, míg soros ellenfele hosszabb kihagyás után érkezik a fürdővárosi arénába. Zöldi-Tóth Katalin együttese számára létfontosságú a győzelemért járó pontok megszerzése, hiszen pontazonossággal áll hódmezővásárhelyi riválisával a tabella második helyén.
A fürdővárosi gárda csapategységén kívül a tűzerejében is bízhat. A gólvadászokat rangsoroló listán Hős Kata 32 találattal áll a legjobb tíz játékos között, Csapó Hajnalka 23, míg Papné Lukoviczki Beáta 21 gólt tett a közösbe.
– Egy meccs nélküli hétvége után nagyon várjuk, hogy újra pályára lépjünk. Sajnos szurkolók nélkül kell szembenéznünk ellenfelünkkel, de minden meg fogunk tenni a két pont itthon tartása érdekében. A csapat teljes gőzzel készül a találkozóra, nagyon várjuk, hogy újra a pályán lehessünk – mondta előzetesen Zöldi-Tóth Katalin.
A Corner-Gyulasport NKft. hazai mérkőzéseit a járványhelyzet miatt zárt kapuk mögött rendezik meg, de lapunk hasábjain továbbra is nyomon követhetik a szurkolók a csapat bajnoki eredményeit.

























