Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 5 súlyos és 32 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. október 20. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 5 súlyos és 32 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 40 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 ember vesztette életét, 5 súlyos és 32 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 214 személyt fogott el, közülük 39 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 98 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 203 személyt állítottak elő, köztük 124 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 10 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 103 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 118 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 18 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 15 fő határsértőt fogtak el a rendőrök.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)