így készül a Kárpát-medencei nemzeti összetartozás pálinkája
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
A Gyulán hagyománynak tekinthető ceremónián Kovács József országgyűlési képviselő, Takács Árpád kormánymegbízott, Görgényi Ernő polgármester, Kulcsár László, a NAK Békés Megyei Igazgatóságának elnöke és Bora Imre, a Gyulai Pálinkafesztivál igazgatója vett részt.
Bora Imre fesztiváligazgató elmondta: három éve döntöttek úgy, hogy létrehoznak egy olyan szimbólumot, amely a nemzeti összetartozást erősíti és hirdeti.
Kulcsár László kifejtette: soha nem volt ilyen fontos a nemzeti összetartozás, mint ezekben a nehéz időkben.
Kovács József országgyűlési képviselő gratulált a gyulai városvezetésnek azért, hogy a fürdőváros is bekerült a 11 turisztikai térség közé. Az esemény kapcsán elmondta, Gyulán komoly hagyományai vannak a pálinkafőzésnek, hiszen 300 évvel ezelőtt a környék első pálinkafőzőjét Harruckern János György építette.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Takács Árpád kormánymegbízott aláhúzta: az összetartozás italának különleges üzenete van, azt hirdeti, hogy ragaszkodunk azokhoz a tradícióikhoz, amelyeket az elmúlt háromszáz évben hoztunk magunkkal.
Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere kifejtette: a Gyulai Pálinkafesztivál egyik jelentősége a város turisztikai fejlődésében érhető tetten, a fesztivál sikerét pedig az alapozta meg, hogy értékteremtő jelleggel is bír. Kifejtette: az összetartozás pálinkája azt jeleníti meg, hogy a Kárpát-medencében mindenhol készítenek minőségi pálinkákat minőségi gyümölcsből, a magyar ember pedig bárhova megy, mindenhol fogyaszthatja ezt a minőségi italt.
A ceremónia végén összeöntötték a Kárpát-medencei nemzeti összetartozás pálinkájához felajánlott párlatokat. Az italt Kovács Péter római katolikus esperesplébános szentelte meg. A sorszámozott és díszes palackba töltött pálinkából mások mellett a közjogi méltóságok kapnak ajándékba.