Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 24 súlyos és 38 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. szeptember 06. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 24 súlyos és 38 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök 64 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 24 súlyos és 38 könnyű sérüléssel végződött szeptember 5-én Magyarország területén.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 199 személyt fogott el, közülük 27 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 139 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 166 személyt állítottak elő, köztük 77 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 10 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 90 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 95 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 9 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon.

Magyarország területén 17 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 2 fő ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)