– Mindig is szerettem a könyveket, kislánykorom óta sokat olvasok. Több országos adok-veszek csoportba is jelentkeztem, a tagok mindegyikben kedvesek, előzékenyek és udvariasak voltak egymással. Hozzájuthattam általam régóta keresett könyvekhez, olyanokhoz is, amelyeket már sem üzletekben, sem antikváriumban nem lehet megtalálni. Egyetlen gondom volt csupán: a postaköltség, egy hosszabb terjedelmű könyvért 2000 forint körüli díjat is fizettem – kezdte történetét a csoport adminisztrátora.
Elmondta: amikor felvetődött a gyulai könyvcserebere ötlete, nagy örömére sokan érdeklődtek iránta. Az ötletgazda hozzátette: Török János adminisztrátorral a céljuk az, hogy az olvasást népszerűsítsék. Hangsúlyozta: szívesen látnak minden érdeklődőt, és örömmel fogadják a fiatalabb, most kamaszodó korosztályt is.
– Nem csak az eladás és a vétel lehetséges a csoportban. Bizalmi alapon elindítottam egy vándorkönyvprojektet is. Ez azt jelenti, hogy pénzt nem kérek és nem fogadok el senkitől az adott könyvért cserébe, csak azt kérem, mindenki adja tovább annak, aki szeretné elolvasni. Ehhez is bátran lehet csatlakozni.
Daróczy Nikolett hozzátette: szeretne tartani a közeljövőben egy börzét is, és bízik benne, hogy a kezdeményezéseivel egy kicsit közelebb tudja hozni az embereket egymáshoz.
Mint megtudtuk, a csoport szabályai szerint csak akkor osztják meg értékesítésre váró könyveinket, ha a poszthoz fotót és árat is mellékelünk.


























