Ide jön a szöveg....
Fotó: Piaxabay.com/AdinaVoicu
Hétfőre még néhány keleti megyére a hőség miatt adtak ki figyelmeztetést. Ugyanakkor zivatarveszély és a jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt is több megyére adtak ki első- és másodfokú figyelmeztetéseket.
Azt írták: hétfőn, a nyár utolsó napján kezdetben változóan felhős lesz az ég, majd a délelőtti órákban nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, a keleti vidékeken lehet a legtöbb napsütés. Délutántól délnyugat felől egyre többfelé ered el az eső, estig a Dunántúlon – annak is főként a déli részein – kiadós mennyiségű csapadék hullhat. A középső országrészben záporok, zivatarok is kialakulhatnak a nap második részében, a Tiszántúlon a legkisebb a csapadék esélye. Emellett időnként megerősödik a szél, Sopron térségében és zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A leghidegebb órákban 16–22 fok lehet. Napközben a Dunántúlon 22–26, míg keletebbre 27–31 fokig melegszik a levegő.
Kedden, az ősz első napján borult lesz az ég, sokfelé várható eső, zápor, főleg keleten zivatar. Este inkább északon, északkeleten valószínű még csapadék. Helyenként erős lehet a szél is. A minimumhőmérséklet 14–20, a maximumhőmérséklet 17–26 fok között alakul.
Szerdán északon lehet helyenként záporeső, időnként megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 8–15, a legmagasabb hőmérséklet 19–25 fok között valószínű.
Csütörtökön legalább pár óra napsütés mindenütt valószínű, de helyenként előfordulhat záporeső. A leghidegebb órákban 8–16 fok lesz. Napközben 21–26 fokig melegszik a levegő.
Pénteken sok napsütés várható, de helyenként záporeső is előfordulhat. A minimumhőmérséklet 7–15, a maximumhőmérséklet 22–27 fok között valószínű.
Szombaton nem várható csapadék. A leghidegebb órákban 8–17 fok lesz. Napközben 23–28 fokig melegszik a levegő.
Vasárnap sok lesz napsütés, de néhol zápor, zivatar is kialakulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 10–17, a legmagasabb hőmérséklet 24–29 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.


























