Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Parkolási igazolvánnyal trükközött

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. július 13. 17:30
Parkolási igazolvánnyal trükközött
Rendőrségi hírek Békés megyéből

A lányának kiállított mozgáskorlátozott parkolási igazolványt tette ki a személygépkocsija szélvédője mögé egy nő Békéscsabán úgy, hogy a gyermeke nem volt vele. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte – írja a police.hu.

Egy nő az autójával a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóhelyre állt június 15-én Békéscsabán. A lányának kiállított mozgáskorlátozott parkolási igazolványt tette ki a személygépkocsija szélvédője mögé úgy, hogy a gyermeke nem volt az autóban. A 44 éves nő kihallgatásán elmondta: tudta, hogy ezt nem teheti meg, de Budapestről egy tárgyalásra érkezett a megyeszékhelyre és nem akart elkésni. A Békéscsabai Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellene. A rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a nyomozás iratait 2020. július 13-án továbbította az ügyészségre.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)