juhász jános
Fotó: Gyulai Hírlap
Az emberélet gyönge dráma.
Csak egyszer adják.
Nincs több előadása. (Moshi)
Sajnos János „előadása” idő előtt félbe szakadt, nem játszhatta végig a harmadik felvonást…
Csak ülök a laptop előtt, mellettem egy pohár vörös bor, és nem tudom leírni, hogy János meghalt… Pedig nem voltak közös gyermekkori emlékeink, fiatalkori közös kalandjaink, hiszen nem is ismertük akkor még egymást.
30 évvel ezelőtt, felnőtt fejjel ismerkedtünk meg, amikor megkeresett, hogy nem volna-e kedvem szerepet vállalni a város közéletében, csatlakozni hozzá és társaihoz. Nem tudtam nemet mondani, olyan meggyőzően érvelt, olyan erő áradt belőle, hogy elhittem neki, hogy közösen tudunk tenni a városért. Ez a hite, meggyőződése végigkísérte sikeres városvezetői pályafutását, ez volt az alapja ténykedésének mindvégig.
Igazi vezető alkat volt (de borzasztó a múlt idő!), mindig frissen borotválva, elegánsan megjelenve, sose láttam kinyúlt melegítőben, indokolatlanul koszos munkásruhában. Mint ahogy sosem hallottam kiabálni, mindig halkan beszélt, de nem csak ezért kellett figyelni a szavát, hanem mert mondandója miatt is érdemes volt.
Alpolgármestersége alatt határozott kézzel irányította a város üzemeltetését, sosem volt olyan rendezett, jól karban tartott Gyula, mint akkor.
Vállalkozóként is sikeres volt, a Végvári esték, a Rondella üzemeltetése, a Passzió udvar működtetése mind-mind sikertörténet volt.
János nem volt könnyen barátkozó, hamar megnyíló ember, nem törekedett arra, hogy a társaság középpontja legyen, inkább megfigyelő típus volt. Talán ezért is, a barátságának súlya volt, és én nagyon örülök, hogy tágabb baráti körének tagja lehettem!
Így természetes volt, hogy 2008 nyarán az elsők között kértem fel, hogy legyen egyik alapító tagja a megalakuló Japánkert Barátok Köre Egyesületnek. Örömmel vállalta a részvételt, a munkát, látszott, hogy zsigerből szereti a szépet, teszi a jót. Ötleteivel, kétkezi munkájával sokat segített a csapatnak, határozottsága, racionális gondolkodása bizony sokszor elkelt a munka során. Az egész csapatnak nagyon fog hiányozni jelenléte, halk szava, hamiskás mosolya…
Jánost nem feledve, ezzel a haikuval búcsúzom, búcsúzunk:
Ragyog a holdfény reszketőn.
Ha meghalok és újra születek
Legyek fenyő a bérctetőn. (Ryota)
