Fotó: Gyulai Hírlap
20 évvel ezelőtt, 2000. május 20-án ünnepélyes keretek között átadták a Magvető Református Iskola új, 12 tantermes iskolaépületét és a mintegy 600 négyzetméteres kosár- és röplabdapályáját. Ünnepi beszédet Tőkéczki László, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének docense mondta. Avató beszédet mondott Nagy László, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője, majd az egybegyűlteket Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter köszöntötte.
Fotó: Gyulai Hírlap