tímár andrea, görgényi ernő és kónya istván
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
– A magyar hősök napján azokra a honfitársainkra emlékezünk – katonákra és civilekre –, akik a 20. században az életüket áldozták Magyarországért – mondta Kónya István.
Megtudtuk, hogy az emléknap története 1917-ig nyúlik vissza, az első világháború idején fogalmazódott meg a gondolat, hogy emlékművek állításával tisztelegjenek a hősök előtt. 1924-ben a 14. törvénycikk mondta ki, hogy minden év májusának utolsó vasárnapja a magyar hősök emléknapja lesz.
A kommunizmus idején ezeket az ünnepségeket nem tartották meg, az elesettekről csak a rendszerváltás után emlékezhettek meg újra hivatalos körülmények között.
Az alpolgármestertől megtudtuk, hogy a törvényt 2001-ben egészítették ki azzal, miszerint nem csupán a hősökre, hanem minden olyan emberre emlékezünk ilyenkor, akik áldozatot hoztak Magyarország függetlenségéért.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Hozzátette: a Göndöcs-kertben található emlékmű 2014-ben nyerte el mai formáját.
Görgényi Ernő ezzel kapcsolatban elmondta: a mozaikot – amely Kohán György egyik alkotása alapján készült – 2004-ben állították fel Gyulán, azonban az előző városvezetés nem tudott megállapodni abban a kérdésben az érintett szervezetekkel, hogy kiknek a nevei kerülhetnek fel az emlékműre.
– Megállapodtunk az érintett szervezetekkel, levéltári kutatásokat indítottunk, mindezek alapján egy időtálló, valóságnak megfelelő névsort tudtunk összeállítani, amely felkerült az emlékműre, majd 2014-ben avathattuk fel – hangsúlyozta a polgármester.
– Azóta itt róhatjuk le a kegyeletünket a 20. század hősei és áldozatai előtt – tette hozzá.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
























