Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megtartják a városi gyereknapi rendezvényt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2020. május 28. 16:00
Megtartják a városi gyereknapi rendezvényt
Mutatjuk a részleteket

Képünk egy korábbi gyereknapi rendezvényen készült 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Megtartják az ingyenesen látogatható városi gyereknapi rendezvényt vasárnap Gyulán, a várkertben – tájékoztatott közleményében Fábián Tamás, az Erkel Ferenc NKft. kommunikációs vezetője.

Mint írta, a Magyar Közlöny május 27-i számában megjelent kormányrendelet lehetővé teszi a szabadtéri rendezvények magtartását.

A gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ munkatársai gyorsan reagáltak a hirtelen jött lehetőségre, és május 28-ra össze is állították a gyereknapi programsort – emelte ki. Hozzátette: a szervezők törekedtek arra, hogy Békés megyei fellépőket hívjanak az eseményre.  

Közölte: a vasárnapi rendezvény 15 órakor kezdődik a várkertben, a programsort Pepe manó műsora nyitja meg. 15.40-től Tücsök Peti és Hangya Levi, 16.20-tól Hevesi Imre zenél a gyerekeknek, délután öt órától pedig egy óriástortát osztanak szét a szervezők. A programsor ideje alatt Jimmy bohóc lufigyára is várja a családokat.

A szervezők azt kérik az érkezőktől, hogy a rendezvényen tartsák meg a másfél méteres védőtávolságot.

A fürdőváros másik kulturális intézménye, a Gyulai Várszínház a közeledő gyereknap alkalmából online színházzal köszöntötte a legkisebbeket közösségi oldalán. A május 27-én közzétett videó Tűzkő Sándor és Nyáry Bernadett tavaly júniusban bemutatott bábjátékán készült a vár mögötti ligetben.  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)