Mint írták, a kormány által beterjesztett törvényjavaslatok szerint június közepén megszűnik a veszélyhelyzet, vele egy időben pedig több védelmi intézkedés, így a 65 éven felülieknek fenntartott idősáv is.
„Azonban a gyulai társadalomban erős igény mutatkozik arra, hogy az idősáv – ha még maradnia is kell egy ideig – hosszabb legyen, annak érdekében, hogy a 65 éven felüliek kényelmesebben tudják elintézni a bevásárlást” – olvasható a posztban.
Hangsúlyozták: Görgényi Ernő ma éjfélkor hatályba lépő rendelete szerint a piacot, a vásárcsarnokot, illetve a törökzugi kispiacot péntektől 9 és 11 óra között látogathatják a 65 évnél idősebbek.
Leírták azt is, hogy a piacra holnaptól bármelyik bejáraton beléphetünk, illetve igazolvány felmutatása sem szükséges, de felhívják rá a figyelmet, hogy a rendelet betartása mindenkinek kötelező, a piac üzemeltetője pedig felszólíthatja távozásra azt, aki megszegi a szabályokat.
Hozzátették: a bolhapiacot továbbra is 11 órától zárásig látogathatják a 65 évnél idősebbek.